Versek prózával

Hiába rángatta nem nyílt ki. Díszes fémfogantyúja volt, ami opálosra kopott az évtizedek alatt. Aztán újból nekiveselkedett, összeszorított fogakkal, és nagyot rántott rajta. A fiók kiugrott s jól hasba verte. Erre elszégyellte magát. –Megérdemeltem. - gondolta, de már nyúlt is a fénykép után.

    A templom előtt

A templom előtt a parkban
váll a váll mellett
tenyerünkből izzadt
valami szerelem féle,
iskolás füzetbe tükörírt titok…
padba vésett szív-pecsétben
már csak monogramok vagyunk.
G.GY.M.